Epizódok
Öreg kutyák
November 10, 2005
Martin dokit egy idős asszonyhoz, Murielhez hívja a nagynénje, Joan néni. Kezdetben úgy tűnik, a panasz csupán annyi, hogy megdagadt a bokája, a hölgy ugyanis szellemileg teljesen frissnek mutatkozik. Annál nagyobb Martin doki meglepetése, amikor egy nappal később Murielt a tengerből hozzák ki talpig ruhában, miközben azt állítja, hogy elemet venni ment oda. A tét meglehetősen nagy: ki kell derülnie, hogy kell-e az asszonynak állandó gondozás, tehát az idősek otthona.
Helyben
November 17, 2005
Portwennben egy fura fertőzés terjed, ami hólyagokat produkál a gyerekek testén. Ennek ellenére a szülők nem tartják otthon a csemetéiket, hanem iskolába küldik őket, így a hólyagok lassan mindenkin megjelennek. A falu tanítónője, Louisa nem zavartatja magát különösebben, mert éppen mással van elfoglalva: az iskola igazgatói pályázatára készül. Még a kis Martint sem fogadja be éjszakára, pedig a fiú nem csupán a fertőzést kapja el, de magára is marad, mert az édesanyja kórházba kerül. Louisa és Doc Martin kapcsolata egyre feszültebbé válik.
A vér nem válik vízzé
November 24, 2005
A falurádió műsorvezetője, Caroline elég zaklatott az utóbbi időben. Úgy tűnik, nehezen dolgozza fel a magánéleti zűrjeit, és nem is kommunikál róluk senkivel. Doc Martinhoz csak azért megy el, hogy vizsgálat nélkül felírasson egy gyógyszert, mások meg arra panaszkodnak, hogy gyakran látják alkoholt fogyasztani. Caroline egyre ingerültebben reagál a segítségnyújtásra is, így aggódó barátainak ki kell várnia az utolsó előtti pillanatot, hogy megakadályozzák a tragédiát.
Aromaterápia
December 1, 2005
Sosem felejtlek
December 8, 2005
Joan néni szomszédasszonya, Helen napok óta ágynak esett, mire a férje, Phil rászánja magát, hogy kihívja hozzá Doc Martint. Az idős asszony azonban már menthetetlen állapotban van, és az orvos jelenlétében kileheli a lelkét. Phil éktelen haragra gerjed, Doc Martint hibáztatja felesége haláláért. Még napok múltán sem hagy alább a dühe, és Joan nénin próbálja megbosszulni a történteket. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy valójában feleségével szemben érzett bűntudatát akarja másokon kitölteni, de a bűntudat oka sokáig rejtve marad.
Családi ügy
December 15, 2005
Doc Martin szülei Portwennbe érkeznek látogatóba, és nagyon furcsán viselkednek. Az anya egy szót sem szól a fiához, az apa, Chris pedig mindenkit le akar nyűgözni a kedvességével. Kivéve a saját húgát, Joan nénit, aki ellen váratlan támadást indít: a közös örökség felét követeli tőle, vagyis azt, hogy Joan adja el a birtokot, ahol él. Doc Martin egyre kellemetlenebbül érzi magát a szülei miatt, és a legnagyobb megpróbáltatás csak ezután következik.
Vadon
December 22, 2005
Marc esküvői tanúnak kéri fel Martin dokit, ő azonban határozottan nemet mond rá. Miután Al elvállalja, a két férfi legénybúcsúra indul az erdőbe. Marcot azonban megmarja egy skorpió. Martin dokit legbelül bántja hogy olyan nyersen nemet mondott a felkérésre, ezért hogy hibáját jóvátegye, öltönyben, nyakkendőben az erdőbe siet Marc megmentésére.
Erotománia
January 5, 2006
Louisa egykori kedvese, Danny visszatér Portmanbe, és megkéri a lány kezét. Hamarosan már az egész falu a közelgő esküvőről beszél, Louisa azonban bizonytalan. Marc menyasszonya bejelenti hogy terhes, kedveséről azonban kiderül hogy terméketlen. Juliáról egyre furcsább dolgok derülnek ki.