123 Movie
NCIS: Tengerészeti helyszínelők
NCIS: Tengerészeti helyszínelők - Évad 10
NCIS: Tengerészeti helyszínelők

Évad 10

September 25, 2012

24 Epizódok

Advertisement
Advertisement
Advertisement

Epizódok

A végső megoldás
E1 ★ 7.7

A végső megoldás

September 25, 2012

Gibbs ügynök csapata szerencsésen megúszta a robbantást, csak Tim sérült meg könnyebben. Dokinak szívrohama volt, de Palmer gondoskodásának köszönhetően gyorsan javul. A miniszter eközben elrendeli Dearing likvidálását.

Felépülés
E2 ★ 7.8

Felépülés

October 2, 2012

A fegyvertár egyik munkatársát, akiről semmit sem tudtak a robbantás óta, megtalálják az autójában a tó fenekén, majd kiderül, hogy bizonyosan meggyilkolták. Abby-nek közben ismét rémálmai vannak, amiről csak Gibbs-nek hajlandó beszélni. Doki pedig rájön, hogy Jimmy csak szánalomból hívta be segíteni.

Főnix
E3 ★ 7.2

Főnix

October 9, 2012

Doki exhumáltat egy 12 éve elhunyt haditengerészt, mert utólag gyanúsnak találja a halálának körülményeit. Közben holtan találnak egy másik haditengerészt, s rövidesen kiderül, hogy a két eset között összefüggés van, és Gibbs úgy határoz, hogy Doki vezesse a nyomozást.

Elveszve a tengeren
E4 ★ 7.3

Elveszve a tengeren

October 23, 2012

Egy eltűnt helikopter legénységének három tagját megtalálják, míg a pilótát nem. A nyomozás a parti őrség hatáskörébe tartozik, ám az NCIS is besegít. Tony és Tim találják meg a pilóta holttestét, de a gép roncsai még mindig nem kerülnek elő. A túlélők állapota és az ellentmondó vallomások miatt így aztán a csapat tovább nyomoz. Ráadásul a fiúk azért munka közben is találnak időt arra, hogy Borin ügynöknek udvaroljanak.

A névrokon
E5 ★ 7.7

A névrokon

October 30, 2012

Egy tengerészt meggyilkolnak, és a nyomok egy zálogházba vezetnek. Az üzletben azonban Gibbs döbbenten fedezi fel az apja legjobb barátjának hősi kitüntetését. Kérdései pedig fájó emlékeket kavarnak fel a két öreg katona lelkében.

Harctéri idegsokk - 1.rész
E6 ★ 7.7

Harctéri idegsokk - 1.rész

November 13, 2012

Westcott százados részletesen elmondja, hogy hogyan támadták meg őt és Torres hadnagyot, majd hogyan verték össze őket, és a támadóik hogyan hurcolták el az utóbb holtan talált barátját, akin már nem tudott segíteni. A százados viselkedéséből Gibbs rájön, hogy a poszttraumás stressz szindrómában szenved, amelynek következtében az agyában néha a valóság összekeveredik a háborús emlékekkel.

Harctéri idegsokk - 2.rész
E7 ★ 7.9

Harctéri idegsokk - 2.rész

November 20, 2012

Az új bizonyítékok arra ösztönzik Gibbs-t, hogy tovább foglalkozzon Wescott századossal, mert ha az emlékeit fel tudná dolgozni, az az ügy megoldását jelenthetné. Ziva közben jegyet szeretne szerezni az operába, de nem jár sikerrel. Tony azonban kitalálja, hogy hogyan segítsen neki.

Elrabolva
E8 ★ 7.6

Elrabolva

November 27, 2012

Megpróbálnak elrabolni két fiatal lányt, de az egyiküknek sikerül kiszabadulnia. A nyomok pedig egyértelműen lánykereskedelemre utalnak. Munka közben azonban Tony-t csak az érdekli, hogy ki is az a titokzatos Schmeil, akinek a látogatása Ziva-t teljesen felvillanyozza.

Az ördögi hármas
E9 ★ 7.8

Az ördögi hármas

December 11, 2012

Fornell ügynököt megpróbálják megölni, a nyomok pedig egy kocsmához vezetnek. Gibbs és Fornell mindkettejük volt feleségébe, Diane-ba botlik a helyszínen, akiről kiderül, hogy az adóhatóság különleges ügynöke. Hárman együtt kell, hogy dolgozzanak egy nagy pénzmosási ügy felgöngyölítésén, amely persze nem megy súrlódások nélkül.

Ezernyi csillag hull
E10 ★ 7.3

Ezernyi csillag hull

December 18, 2012

Egy haláleset kapcsán kiderül, hogy nagy adag megsemmisítésre váró bankjegyet tulajdonítottak el. Gibbs-éknek ezúttal a titkosszolgálattal kell együttműködniük az ügy felderítésében. Közben DiNozzo apja érkezik New Yorkból, hogy a fiával karácsonyozzon, de Tony ennek egyáltalán nem örül.

Shabbat shalom
E11 ★ 8.0

Shabbat shalom

January 8, 2013

Az esti edzése után Ziva-t a legnagyobb megdöbbenésére az apja várja a kocsijában. Titokban jött Washingtonba, hogy bebizonyítsa, mennyire megváltozott, és egyrészt kibéküljön a lányával, másrészt Vance segítségét kérje, mert inog az igazgatói pozíciója a Moszadnál. Ziva azonban nem tud megbocsátani neki, mert rájön, hogy az apja ezúttal is hazudott neki.

Shiva
E12 ★ 7.8

Shiva

January 15, 2013

Mivel Leon Vance felesége is meghalt a merényletben, érintettsége folytán nem vehet részt a nyomozásban. Eli David haláláért a Moszad igazgatóhelyettese, Ilan Bodnar az irániakat teszi felelőssé. David iráni barátja közben segíteni akar a nyomozásban, de őt is meggyilkolják. A bérgyilkosnak utalt pénz eredete után nyomozó McGee felfedezi, hogy az egész mögött Bodnar és egy hírhedt fegyverkereskedő áll. Ziva-t ugyan hajtja a bosszúvágy, de az apja méltó meggyászolását mindenek fölé helyezi.

Ütközés
E13 ★ 7.2

Ütközés

January 29, 2013

Lyle és Chad meghalnak egy autóbalesetben. A két család közt azonban már hosszú ideje feszült a kapcsolat, amely a két apa találkozásakor a tettlegességig fajul. Az autóroncs betört szélvédője eközben régi, fájdalmas emlékeket ébreszt Abby-ben.

Azután
E14 ★ 7.7

Azután

February 5, 2013

Gabe Crow őrvezető gyakorlatozás közben veszíti életét. A csapat kideríti, hogy illegális verekedésekkel szerzett plusz pénzt, de bizonyos sérüléseire ez mégsem magyarázat. Közben Leon Vance a felesége hagyatékát rendezgetve megtalálja egy széf kulcsát, amelyben egy köteg pénz és iratok vannak. Az igazgató azonban nem érti a helyzetet, de Gibbs tud válaszokat a kérdéseire.

Kanári
E15 ★ 5.6

Kanári

February 19, 2013

Gibbs-éknek sikerül elkapniuk a második legkeresettebb internetbűnözőt, aki meghackelte az NCIS számítógép-központját és felelős egy ügynök haláláért is. Remélik, hogy általa eljutnak a felbujtóhoz, de a férfi nem sok hajlandóságot mutat arra, hogy bármi információt kiadjon. Gibbs-nek ekkor régimódi eszközökhöz kell folyamodnia, hogy megtörje az elkövetőt.

Kitérő
E16 ★ 7.7

Kitérő

February 26, 2013

Roth százados öngyilkos lett, de azt nem lehet tudni, hogy vajon miért. A helyszínről Doki és Palmer visszaindulnak a tetemmel az NCIS-központba, de útközben defektet kapnak, s mint utóbb kiderül, nem is véletlenül. Sajnos azonban így az életük is veszélybe kerül.

A fő gyanusított
E17 ★ 7.3

A fő gyanusított

March 5, 2013

Egy sorozatgyilkos fantomképe gondot okoz Gibbs egyik barátjának, ugyanis kísértetiesen hasonlít a fiára. Gibbs erre puhatolózni kezd a rendőrségnél, de minden igyekezete ellenére furcsa dolgok derülnek ki. Közben Tony a Bahamákra utazik egy gyakornok kíséretében, hogy elfogjon egy haditengerészt, aki meglépett a támaszpontról 200 ezer dollárral.

Szimat
E18 ★ 7.5

Szimat

March 19, 2013

Kabulban meggyilkolnak egy tengerészgyalogost. Az áldozat felesége felkeresi Gibbs-t, és megmutat neki egy videóüzenetet, amelyet a férje egy nappal a halála előtt küldött, ezért arra kéri, hogy foglalkozzon az üggyel. Miután az özvegyhez betörnek, Gibbs és McGee elutaznak Afganisztánba, míg Ziva otthon próbál meg segíteni Vance-nek.

Szélvihar
E19 ★ 7.5

Szélvihar

March 26, 2013

Holtan találják egy hadihajó orvosát. Gibbs csapata nyomoz a hajón, ahol McGee apjába, az alezredesbe botlanak, aki előző nap érkezett oda szemlét tartani. Apa és fia között nem felhőtlen a kapcsolat, mert az alezredes nem sokra becsüli Tim munkáját, ugyanis "aktakukacnak" tartja a fiát. A nyomok közben egyértelműen arra utalnak, hogy a hajóorvost a gyógyszernyilvántartás miatt ölték meg, és lassan az is kiderül, hogy kinek a betegségét akarták titokban tartani.

Fantomhajsza
E20 ★ 7.5

Fantomhajsza

April 9, 2013

Egy tengerészgyalogos, százados férje eltűnik, s csak a levágott gyűrűsujját találják meg a szemétben. Amikor a nőt felhívják és a telefonban lövések hallatszanak, Gibbs-ék szinte biztosak benne, hogy a férfit már nem találják meg élve, de azért folytatják a nyomozást. Tony-t közben egyre nagyobb nyugtalansággal tölti el Ziva viselkedése, mert érzi, hogy a lány titokban kutakodik apja gyilkosának megbízója után.

Berlin
E21 ★ 7.3

Berlin

April 23, 2013

Egy Moszad ügynököt meggyilkolnak egy parkolóházban. Orli Elbaz, a Moszad új igazgatónője jelentkezik Vance-nél, hogy felajánlja az együttműködését az ügyben. Ziva és Tony Berlinbe utaznak, hogy elkapják Ilan Bodnar-t, de helyette a testvérére bukkannak. Gibbs eközben rájön, hogy Orli Elbaz megpróbálta átverni őt.

Bosszú
E22 ★ 7.8

Bosszú

April 30, 2013

Szerencsére Ziva és Tony csak könnyebben sérülnek meg a balesetben. Gibbs-éknek a belbiztonság megtiltja a további nyomozást, de persze ez Vance igazgatónak nincs ínyére. Ilan Bodnar videoüzenete egy időre félrevezeti McGee-t, de Doki akaratlanul segít megtalálni a helyes irányt. Ziva eközben egyedül vág neki, hogy megbosszulja az apja halálát.

Kettős vakság
E23 ★ 7.7

Kettős vakság

May 7, 2013

Egy hadihajó szakácsa úgy érzi, hogy megfigyelik, ezért az NCIS-hez fordul segítségért. A nyomozás során kiderül, hogy önként jelentkezett egy olyan programba, amelynek során a megfigyelés hatását tesztelik különböző embereken, csak éppen nem emlékszik erre, mert korábban megtámadták, leütötték és agyrázkódást szenvedett. Közben a Bodnar halálát hivatalból vizsgáló ügyész komoly gondokat okoz Gibbs csapatának.

Elkárhozol így is, úgy is
E24 ★ 7.3

Elkárhozol így is, úgy is

May 14, 2013

Parsons ügyész a bizonyítékok manipulálásával és az igazságszolgáltatás hátráltatásával vádolja Gibbs-t. A csapat Gibbs utasítása ellenére nyomozásba kezd, és kiderítik, hogy Parsons egészen magasan pozicionált emberekről is rendelkezik olyan információkkal, amelyeknek nem lenne jó nyilvánosságra kerülniük. Közben egy haditengerész feleségének csomagot kézbesítenek, amelyben a tiszt erősen radioaktív levágott feje van.