Kétség sincs afelől, hogy miattatok nem vagyok népszerű!
Áttekintés
Ismerkedjünk hát meg Tomokóval, akinek a népszerűtlenségénél már csak az otome játékok iránti szeretete a nagyobb... Nos, a már eddig is beilleszkedési gondokkal küzdő leányzó hamarosan középiskolás lesz és úgy érzi, végre eljött az ő ideje. Elérkezett az a pillanat, amikor minden pasi a lába előtt fog heverni, neki pedig még az kisujját sem kell mozdítani mindezért. Itt az idő, hogy kiélvezze a fiatalságot és a kalandokkal teli középiskolás éveket! Viszont most jön az a bizonyos DE szavacska..., ugyanis minden teljesen az ellenkezője lesz annak, mint amit Tomoko elképzelt. Vagyis inkább ugyanúgy folytatódik minden, mint ahogyan az régen is volt, főhősünk azonban ebbe nem nyugszik bele, és mindent elkövet azért, hogy végre őt is észre vegyék és élhesse a gondtalannak és szórakozással telinek tűnő szokványos középiskolások életét. Ezen csetléseknek és botlásoknak lehetünk szemtanúi, melyeknek (általában) soha sincs jó vége!
Évadok és epizódok
Főszereplők
橘田いずみ
Tomoko Kuroki (voice)
中村悠一
Tomoki Kuroki (voice)
花澤香菜
Yū Naruse (voice)
釘宮理恵
Kiko (voice)
早水リサ
Mrs. Kuroki (voice)
岩崎了
Mr. Kuroki (voice)
黒瀬ゆうこ
Hina Nemoto (voice)
中田沙奈枝
Ogino (voice)
Hasonló sorozatok
A Bosco léghajó kalandjai
1986
A nagy színlelő
2020
スタンドマイヒーローズ PIECE OF TRUTH
2019
ACTORS -Songs Connection-
2019
ぼくのとなりに暗黒破壊神がいます。
2020
ファンタシースターオンライン2 エピソード・オラクル
2019
祝福のカンパネラ
2010
iiiあいすくりん
2021
Kivétel
2022
社畜さんは幼女幽霊に癒されたい。
2022
アーケードゲーマーふぶき
2002
英國戀物語エマ
2005